AZ ÉLET LOGIKUS

KERESD A KULCSÁT

VILÁGUNK TERMÉSZETE

A világmindenség általunk ismert legnagyobb ciklusa a teremtéstől, vagy a nagy bummtól kezdve, még jelenleg is a kiterjedés állapotában van, és meghatározza az összes benne megnyilvánuló történés ciklikus természetét. Születés-halál, tél-nyár, éjszaka-nappal, de az emberi életműködés folyamatai is egyedi ciklikusságot mutatnak. Minden létező egy bizonyos frekvencia szerint változik, pulzál, és állapota egy konvencionális időfogalom segítségével nyomonkövethető. 

Ma már tudjuk hogy az anyag, ha eléggé mélyre megyünk szerkezetének feltárásában, eltűnik. Nem az általunk ismert, megszokott természetét mutatja: hullám lesz, sugárzás, energia, információ. Még ha nem is lépjük túl a materialista szemlélet határait, azt mindenképpen el kell fogadnunk, hogy az anyagi részecskék sajátos frekvenciával rendelkeznek, és a belőlük alkotott csoportok, legyenek azok tárgyak, növények, állatok, vagy éppen az ember, ezen frekvenciákból összeállított mintázatot képviselnek. 

Ebből a szemszögből nézve, csak egy picit meghaladva a kézzelfogható, szilárd anyagra alapozott felfogásunkat, a világ egy hullámóceán, melyben - hasonló frekvenciatartományokon belül - minden mindennel kapcsolatban, és ezáltal kölcsönhatásban van.


SEMMI NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK

A megfigyelhető anyagi világ frekvenciákkal jellemezhető állapota arra enged következtetni, hogy a létezés egy olyan hullámtenger, melyben minden lehetőség adott irányított interferencia általi holografikus képek, vagyis illuzórikus valóságunk megjelenítéséhez.

Ha elfogadjuk, hogy a világ holografikus természetű - amit egyre több tudományos kutatás is bizonyít - felmerül a kérdés, hogy mi az az eredetileg összetartozó két sugár, melyek újbóli találkozása a hologramot létrehozza?  

Hitem szerint létezik egy univerzális tudatosság, amit Istennek, vagy Anyatermészetnek hívhatunk, ebből különül el az ember egyéni tudatossága a születés, egységből való távozás pillanatában. 
Az univerzális tudatosság aztán, mint a lehetőségek végtelen tárháza, az egyéni tudatosság által, annak állapota és irányultsága szerint leolvasásra kerül. Ezt úgy képzelhetjük el, mint ahogy a több képet tartalmazó holografikus filmre irányított lézersugár, beesési szögétől függően különböző képeket jelenít meg.

ÉLETÜNK

A világ apró szeletének megtapasztalását életünknek nevezzük, ami az említett okok miatt, alábbi grafikon szerinti ciklusokban történik. A két fekete hullámos vonal a kiegyenlített normál éjszakai-nappali életműködés egyensúlyát mutatja, a köztes kék és piros terület pedig a kibillent életműködés ugyanolyan tömegű, ellentétes irányú folyamat általi semlegesítését.

Nemcsak az ember, de a természet többi alkotórésze is eképpen működik. A grafikon azt mutatja, hogy minden kibillenés a természetes egyensúlyi állapotból, annak megfelelő korrekciót von maga után, pontosan úgy mint ahogy az inga kimozdítása esetében történik.

A SZERVEZET

A tudomány robbanásszerű fejlődése ellenére, a betegségek okait a mai napig nem sikerült egyértelműen beazonosítani. És éppen a fejlődés elemző, részletező, specializálódó természete miatt, ami megakadályozza hogy egyben, összefüggéseiben lássuk a világot. Külön-külön tanulmányozzuk a psziché, a gondolkodás és az emberi test működését, és egyre távolodunk a lehetőségtől, hogy e három terület növekvő tudásanyagát egyesíthessük.

A fizikai test, mint a jéghegy vízből kilátszó része, a tudatos és tudattalan mentális tevékenység közvetítésével a psziché koordinációja alatt áll. Szándékosan nem használtam a lélek szót, mert ez elrettentő tényező lehet a tisztán materialista alapokról indulók számára. Maradjunk annyiban, hogy érzelmeink megnyilvánulási területéről van szó, ami kétségkívül motiváló, vagy akadályozó alapfeltétele minden tevékenységünknek.

A már említett tudatos mentális tevékenység, vagyis a gondolkodás, kitüntetett helyet foglal el abban a csomagban amit emberi szervezetnek nevezünk, lévén egyik összekötő kapocs az irányító és irányított között, közvetítő az érzelmek testre gyakorolt hatásának mechanizmusában. Ebben a szerepében nyújtja számunkra azt a lehetőséget, hogy magunkon, majd ezáltal a világon is változtathassunk.

Bár eddig egyetlen valamirevaló gondolatot sem találtunk az agyban, az nyilvánvaló hogy itt folyamatos tevékenység zajlik, idegi folyamatok a szervezet működésének szabályozását végzik, vezérlő és visszacsatoló elektromos áramkörök végtelenül bonyolult hálózatában. Párhuzamosan, az elektromos aktivitás miatt, fény sebességével terjedő elektromágneses hullámok is létrejönnek, melyek vizsgálatát az orvosi gyakorlatban magneto-encephalográffal végezzük.
Ezt nevezi a tudomány az agyműködés elektromos tevékenysége által generált mágneses mezők feltérképezésének.

A gondolkodás alapját, napjainkban elfogadott nézetek szerint az idegsejtek működése képezi. És ha ez így van, akkor: 

A GONDOLAT 
az idegi tevékenység folyamán létrejövő mágneses mezők által akadálytalanul eléri és
BEFOLYÁSOLJA TESTÜNK ÖSSZES SEJTJÉT

© 2016 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el